A kétarcú nő Two-Faced Woman

 amerikai romantikus vígjáték , 85 perc, 1941

 Larry Blake, a laptulajdonos téli vakációja közben beleszeret a síoktatójába, Karinba, és feleségül veszi. Amikor azonban vissza akar térni New Yorkba, asszonya nem hajlandó vele tartani. Karin végül mégis követi újdonsült férjét a nagyvárosba, ahol meglepetésére Larryt régi barátnője, Griselda társaságában találja. Karin nagyvilági nőnek adja ki magát, megpróbálja elhitetni Larryvel, hogy ő Karin ikertestvére, Katherine, és megpróbálja elhódítani Larryt Griseldától és Karintól is, hogy kiderüljön, mennyire hűséges a férje.

Greta Garbo utolsó szerepét játszotta ebben a filmben, ami kevés vígjátékainak egyike. A film bemutatóját követően csaknem ötven éven keresztül a nyilvánosságtól szándékosan tartózkodva élt.

1941-ig számos filmben bizonyította, hogy nemcsak beszélni tud, hanem ragyogóan tehetséges is (négy Oscar jelölést gyűjtött be, de végül csak életmű Oscart kapott 1954-ben). Például a Mata Hari, a Krisztina királynő, az Anna Karenina és a Kaméliás hölgy világsiker volt, és a Ninocska címűben azt is megmutatta, hogy komédiázni (valamint nevetni) is tud. Az 1941-es A kétarcú nő viszont bukás lett. Kár, mert mint utólag kiderült, ez volt az utolsó filmje.

Visszavonult. Nem volt ez kimondva, és többször is úgy tűnt a későbbi években, hogy újra játszani fog, de végül mégsem tette. Hol ő gondolta meg magát, hol a filmre nem volt elég pénz. A lényeg, hogy 36 éves korától magánzó lett, nem játszott többet, és haláláig egyedül élt (de nem magányosan, mert barátai mindig voltak).

Karrierje kezdetét leszámítva nem adott interjút, autogramot, nem járt premierekre, és nem válaszolt a rajongói levelekre. Visszahúzódó és távolságtartó volt. Mégis mindenki imádta, izgatóan titokzatosnak látták. Erotikus kisugárzása volt, ezt női és férfi rajongói egyaránt érezték.

Igazi díva lett, pedig semmit nem tett érte, és stílusikon, pedig egyáltalán nem erőltette a dolgot. Ő volt az első androgün sztár, vagyis egyesítette öltözködésében a nőies és férfias vonásokat már a 20-as évektől, amikor nem volt elfogadott, hogy egy nő mondjuk nadrágot viseljen.

Stílusa klasszikus volt, és teljesen a sajátja, nem utánozott senkit. Egyensúlyban tartotta a hollywoodi eleganciát (elérhetetlen, csillogó csábító a filmvásznon) és a kényelmes, praktikus viseletet (magánéletében került minden cicomás ruházatot).

Tulajdonképpen ő alapozta meg a modern nő ruhatárát: praktikus ballonkabát, lapos sarkú, betéttel díszített férficipő, könnyű kis balerinacipők (Salvatore Ferragamo munkáit kedvelte igazán), laza nadrág, kardigán a jól szabott ruhákhoz, tweed kosztümök és kabátok, férfiingre emlékeztető, hibátlanul szabott blúz, barett, az arcot hangsúlyozó kellemes kalapok, kényelmes hosszú szoknya. És persze a magyarul azóta is garbónak nevezett magas nyakú pulóver, ami eredetileg sportos férfiviselet volt. De Garbo hatására női trenddé is vált. Az 1929-es világválság előtt egyáltalán nem az ilyen öltözködés volt az uralkodó trend a női divatban, de Garbo mégis el tudta fogadtatni, és követőkre talált.

Forrás