Jane Fonda öt felvonásban
amerikai dokumentumfilm, 140 perc, 2018
Susan Lacy filmje intim betekintést nyújt a színésznő-fitneszguru életébe. A filmet Robert Redforddal, Paula Weinstein produccerrel, Tom Haydennel, Ted Turnerrel és másokkal készített interjúk színesítik. Az első négy részt azokról a férfiakról nevezték el, akikkel Fonda együtt volt, és nagy hatással voltak a személyes és szakmai ambícióira. Az ötödik részben összecsap a démonaival, újra kapcsolatba lép a családjával, és folytatja sikeres karrierjét, mint színésznő és aktivista.
„Azt hittem, a bulimia csak az ókori rómaiakat érinti, meg a szobatársamat és engem. Ez a mi ügyünk. Az evészavarok hátterében gyakran az anyákat keresik a szakemberek. De nálam az apám miatt volt. Szégyellt engem, amiért nem úgy néztem ki, ahogy szerette volna. Kövérnek látott. Nem akart a közelemben lenni, zavarba ejtettem. Ezt másoktól tudom, akiknek elmondta. Azok a pillanatok, amikor hallottam, ahogy az apám megjegyzéseket tesz a testemre másoknak, örökre megsebezték az életemet. Az sem véletlen, hogy mindegyik feleségének szintén evészavarai voltak, az anyámat is beleértve.”
Az egyik legsúlyosabb sérülés, amit Henry Fonda a lányán ejtett, az egész életét végigkísérő testképzavar.
...
A Grace és Frankie második évadában van egy jelenet, amit sosem fogok elfelejteni. A Grace-t játszó Jane Fonda a pasija (Nick szerepében Peter Gallagher) szeme láttára lecsupaszítja az arcát, megmutatja, hogyan fest valójában egy hetvennyolc éves nő smink és póthaj nélkül, botra támaszkodva. Nem spoilerezem el, hogy mit reagál erre Nick, azt viszont hadd mondjam el, hogy szerintem Jane Fonda számára ez a jelenet elképesztően fontos lehetett. A legendásan jó bőrben lévő Fonda bizony a plasztikai beavatkozástól sem riadt vissza. Mielőtt még repülősóért kiáltanátok, és minden egyéb szakmai és emberi eredményét hiteltelenné nyilvánítanátok, szerintem álljunk meg itt egy szóra.
Adott egy nő, aki, mint az az eddigiekből is kiderült már, kemény harcokat vívott saját magával, a testképével, az önelfogadással, tulajdonképpen egész életében. Hosszú és keserves utat járt be, mire megtalálta a saját hangját, és sikerült maga középpontjába kerülnie. Mire megöregedett, eljutott odáig, hogy képes volt szembenézni azzal, amit szeret magában, és azzal is, amit nem. Mindezt pedig nem eltagadni, hanem nyíltan beleállni. Kimondani nemcsak az otthoni tükör magányában, csöndesen, hanem a kamerák előtt, hangosan is, hogy: igen, megcsináltattam az arcomat, mert nekem így tetszik. Nem vagyok rá büszke, nem örülök neki, hogy szükségem volt rá lelkileg, és nem állítom, hogy neked és neked is meg kell csináltatnod, ahogy azt sem, hogy egy ráncos arc nem lehet szép.. forrás
